A ház belsejében vérrel összerondított falak voltak. Hátborzongató! A falak téglái kilátszódtak. Valakik szörnyű kínjaik közt vakarták le a vakolatot. Meglátsz a padlón egy véres lábnyomot... majd még egyet és még egyet. Követed. Elérsz egy az emeleten lévő szobába. (A lépcső nagyon rossz állapotban volt... féltél is, hogy leszakad alattad.) A szobát csak félig fedte a tető, a többi része a padlón landolt még régebben. Tehát a teli hold fénye akadálytalanul bejutott a helységbe. Egy alak lép ki a holdfénybe az árnyékból. Az alaknak hosszú sötétbarna kabátja, hófehér bőre és derékig érő szögegyenes ébenfekete haja van. Szinte megdermedve figyeled. Légzésed felgyorsult. Mikor a szemébe nézel olyan érzésed van mintha egy végtelen sötétbarna sírgödörben zuhannál. Ezt az érzést megtöri a mélyen zengő hangja.
-Hát végre eljutottál hozzám. Elég sokáig tartott... azt hittem hamarabb jössz.
-Mi.. miről beszélsz? Nem értem miről beszélsz! Én semmire sem emlékszek. Az utolsó emlékem, hogy felébredek egy sötét sikátorban és...- a hangod elcsuklik. A különös idegen felkacag.
-Hát tényleg semmire se emlékszel? Hisz ez csodálatos!- Közelebb lép hozzád.- Te egy igazi gyilkoló gép vagy! Egy szörnyeteg...  képes vagy az embereket gondolkodás nélkül ketté tépni. 
- Én, nem értelek.- suttogod, erre ő közelebb hajol hozzád és a füledbe súgja:
-Te egy vámpír vagy.
Kitágulnak a szemeid, hirtelen legugolsz a földre és a kezeid közé fogod a fejed.
-Nem! Ez nem lehet igaz! Ez nem lehet!- Mondogatod magadnak. Amikor észbe kapsz és felnézel, látod hogy hajnalodik és az idegen már sehol sincs.  

Ha itt töltöd a nappalt akkor menj a 22.-re
Ha kiráz a hideg ettől a helytől és inkább elmennél a csatornához akkor menj a 30.-ra